Az oldal szerkesztője: Hoffer Zsuzsi

E-mail: zsuzsanna.hoffer@gmail.com

Facebook: www.facebook.com/hofferzsuzsi

"Ha jól mennek a dolgok, senki sem tudja, ki a polgármester." /H.Zsolt, London/

Na ezen a mondaton annyira röhögtem, hogy majdnem összepisiltem magam... 

Pár nappal ezelőtt felmentem a Facebookra, és megkerestem a legnagyobb osztrák-, londoni-, és dél-tiroli (olasz) csoportokat, majd közzétettem egy bejegyzést, amiben megkérdeztem őket erről:

"Találkoztatok olyan szituációval, ami meglepő volt, amire nem számítottatok, mikor kimentetek külföldre?" 

Elég sok válasz érkezett, többen írtak privát üzenetet is a "Fordul a kocka" Facebook-oldalára. Volt, aki egész regényt írt, és akadtak olyanok is, akik pár szavas válszukkal gyakorlatilag teljesen elképzelhetővé tették azt, hogy mire lehet számítani külföldön... 

Alapvető, és hatalmas különbségeket figyeltem meg a 3 ország között, például azt, hogy amíg a londoni magyarok közül sokan meglepőnek és kellemes dolgonak tartják a helyiek kedvességét, addig az észak-olasz területen élők inkább ennek hiányáról számolnak be... 

A legtöbben a nyelvtudással kapcsolatos észrevételeket osztottak meg... 

"...rájöttem, hogy a suliban tanított nyelv egy forintot sem ér."

"Nehezen boldogultam a nyelvvel..."

"Egymás akcentusát nem értik... az enyémet igen."

"Tényleg nem beszélnek magyarul, hiába mondom lassan."

Sokan jelezték, főként az osztrák és dél-tiroli oldalakról, hogy a különböző tájszólások, nyelvjárások megértése olykor nehézkes volt.

KRISZTI! (avagy Grüss dich!)

A legtöbben úgy indultak neki a nagy külföldi kalandnak, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon alapszinten beszélték a nyelvet, mégis meg voltak róla győződve, hogy ez majd használható tudás lesz...Hát így voltam ezzel én is, aztán majdnem hanyatt estem, amikor Ausztriában, az első bemutatkozáskor a főnököm úgy köszönt, hogy GRECCI... (direkt moderálom, és nem írok csúnyát)... hát nem tudtam, hogy most tüsszentett, vagy magyarul káromkodik... én meg szép magyaros akcentussal köszöntem neki, hogy GÚÚTEN TÁG... hát elég hülyén nézett rám... 

Aztán szép lassan beleivódik az emberbe, elkezdi megérteni, majd használni, és a tanulékonyabbak írásban is elkezdik alkalmazni a szép tájszólásokat... (mint például Dél-Tirolban: Danke schön=Donk schian, Alles=Olls, Ich habe=I hon, Gut=Guat, Nicht=Net, Ich mag dich!= I mog di! stb...

Ezt a kis könyvet például bárki beszerezheti Dél-Tirolban (én ajándékba kaptam Gréta barátnőmtől...), jókat lehet röhögni a kiejtések gyakorlása közben:

Érdekes módon,  az Angliában élőket kevésbé érintették meg a nyelvi különbségek, ők viszont nagy hangsúlyt fektettek a teljesen eltérő viselkedésmódokra, vagy az esetleges tárgyi különbségekre, érdekességekre...

Ilyenek például a kifelé nyíló ablakok, a szőnyegpadlós fürdőszobák, Opel helyet Vauxhall, a fordított közlekedés, a jobboldalon lévő kormány, de volt, aki felfigyelt arra is, hogy a szobákban sosincs középen a csillár...

A körforgalmat állítólag nem tudják mindig rendeltetésszerűen használni, és a gyalogátkelőhelyeknél is kisebb gondok adódhatnak... Furcsa dolog ez a meleg-, hidegvíz kérdés is... Sok helyen két külön csapból folyik egyik-másik, így a langyos víz sokak számára kérdőjelként jelenik meg a kiutazás utáni időkben...

Érdekesnek, és mindenképpen pozitív dolognak tartják a rendőrök kedvességét, volt, aki arról számolt be, hogy kedvesen, előre köszönnek az utcákon, de volt, aki útbaigazítást kért a szervtől, és egyikük az okostelefonján beállított GPS rendszeren megkeresve 1 percen belül segítséget nyújtott az eltévedt idegennek. Dicsérték az eladók közvetlenségét és kedvességét is, állítólag a buszsofőrök után a pénztárosok a legkedvesebb emberek...

Az angliai beszámolók között szerepelt néhány érdekes öltözködési stílus is, mint a rövidnadrág-papucs kombó (állítólag ehhez sosincs túl hideg), vagy például az, hogy teljesen átlagos jelenség pizsamában, házipapucsban, vagy csak egy pongyolában leugrani a sarki boltba, vagy akár egy bevásárlóközpontba is... osztrák, vagy dél-tiroli társaik ezzel ellentétben a népviselet (DIRNDL) meglepő szépségeire hívták fel a figyelmet (bizonyítható tény, hogy még a kevésbé előnyös testalkatú hölgyek is bombanőkké változhatnak egy-egy jól megválasztott darab viselésekor).

(Fotó: www.i.dailymail.co.uk)

 (Fotó: www.ludwigs.nl)

Többen nehezményezik a magyarok közötti összetartás hiányát (a dél-tiroli magyarok között akadtak lesújtó vélemények is), de voltak szép számmal, akik pont ennek ellenkezőjéről írtak.

Érdekességnek említették, hogy Angliában sokan lakás helyett szobát bérelnek az első időkben, míg Ausztriában és Dél-Tirolban ezt a költséget legtöbbször a munkaadó átvállalja (a vendéglátásban dolgozók esetében).

Londonban "háziállatnak" számít a róka (olyannyira betelepültek a városba), míg az osztrák és olasz hegyekben szinte mindenki együtt él egy folyamatos és jellegzetes kolompoló hanggal, az ott élő tehenek miatt...

 Rengeteg érdekes és olykor vicces információt tudtam meg, a lista nyilván nem a teljesség igényével készült, csupán egy kis szösszenet, válogatás a jelenleg külföldön tartózkodó magyarok leérdekesebb kommentjei közül...

Amin a válaszolók többsége az első időszak után azért mégiscsak meglepődött, az az első fizetés volt. A legtöbb embert a kezdeti nehézségek, a honvágy és a problémák ellenére motiválni tudta/tudja a munka kézzel fogható eredménye...Hiszen a legtöbben valójában emiatt szelték át a határokat... Vannak, akik majd hazatérnek, vannak akik MÁR hazatértek, és vannak, akik kint maradnak, mert ott megtalálták a számításaikat. Vannak, akik országról országra vándorolva bejárják majd a világot, és vannak, akik útnak sem indulnak... A kocka, amit forgatunk, ezernyi lehetőséget rejt... Mindenki máshogy forgatja. 

Nem is húzom az időt...

Alighanem így a WSET vizsga előtt 1 nappal, a születésnapom éjszakáján... közeledve a 32. életévemhez...

megcsinálom életem első blogbejegyzését, borkóstolással egybekötve...

A kiszemelt áldozatom:

Illene tudnom valamit a borászatról, a termőföldről meg a tavalyi évjáratról is valamit, de...

SZÜLINAPOM VAN.... hagyjuk ezt most... anélkül is tudom én ezt... 

Van, aki Dom Perignon-nal ünnepel... én egy szekszárdi rosé-val... Dom Perignont majd iszok, ha valamikor Champagne környékére kerülök... és különben is... 

Angikától kaptam, aki az unokatestvéremtől... ajándékba... többet ér, mint a francia nagyágyúk...

80% Kékfrankos és 20% Merlot... hmm...

Modern, csavaros zárja arra enged következtetni, hogy ezt a bort minél gyorsabban el kell fogyasztani... hát...rajtam ne múljon...

Jól lehűlt a kamrában az elmúlt napok szeles időjárása miatt... nem hűtöttem hűtőben... nem is kell (utólagos észrevétel)... 

Kinyitom, betöltöm a szépnek nem nevezhető (de szabványosnak mindenképp) kóstoló poharamba, és lám?

Hát de kis aranyos, mintha az én szülinapomra pompázna, illegeti magát, és pici apró buborékokkal örvendeztet meg ezen a jeles napon... jujj, de izgi... nem is írok szabványos értékelést (pedig szerettem volna előrukkolni valami menő borszakértős sztorival... de neeem... olyan kedves ma ez a bor...

Na nézzük... azért maradjunk a szabványnál... mégsem csalhatom meg a jó öreg WSET iskolát...

Hátőőő... látványra mindenképpen jobban tetszik, mint a szintetikus színezőanyagokkal ellátott TRENDI csaj-borkínálat a hétvégi pécsváradi Leányvásáron... Szóval, képzeld el, hogy azok a nem is tudom milyen borok olyanok voltak, mintha beleöntöttek volna egy adag pink ruhafestéket...szörnyű volt... olynan szín nem is létezik a színskálán... de térjünk vissza...ennek a bornak szép, tiszta, halvány lazac színe van, hogy egészen pontos legyek, szerintem hagymahéj beütéssel... ( bocsi, REFLEX-szel, hogy szabályos maradjak...)

Megillatolom, lássuk, mit rejteget a szülinapomra ez a kis borocska... (ugye milyen izgi? na ezért vágtam bele ebbe az egészbe... imádom nézegetni, szagolgatni, töprengeni rajta... )

Hátőőő... várj, előveszem a kóstolási segédletet, mert mire ezt leírtam, addigra hirtelen egy pohárral már le is csúszott, nem értem, hogyan... de próbálom objektíven értékelni az eseményeket...najó, csak vicceltem... szóval megillatolom...

Az illata olyan, mint a NYÁR... ha nem akarok szabálykövető lenni, akkor leírom, hogy eszembe jut a Balcsi partján egy pavilonnál szürcsölgetett limonádé, egy kis eperfagyi a virágos sétányon, ahol épp füvet nyírnak... magyarul, tiszta, közepesen intenzív, friss, gyümölcsös, citrusos (citrom, lime), egyértelműen eper és egy kis virág, valamint vágott fű illata érződik rajta... 

Nézzük, hogy ízlik... (most, hogy már a 2. poháron is túl vagyok, nem lesz ez rossz...)

Mindenképpen tiszta, jó íze van (hát dugós mégsem lehet, ha csavaros a teteje), ami nekem nem tűnik túl intenzívnek... Maximum közepesen testesnek mondanám, a korty nem sokkal a nyelés után már el is szállt az éterbe... de legalább jóóóóóó sok sava van... mégis kellemes, üdítő... a leírásában annyit látni, hogy "szomjoltó"... hát az... (annyit nyelek utána, hogy szomjas már nem maradok) ... azért a honlapon található információkon még van mit gyúrni... mégis jók ezek a savak... olyan frissek, ahogy mondani szokták: "ropogósak"... ízekben szépen visszajött az kis bohókás balatoni életélmény, a savak még beledobnak a "pavilonnál szürcsölgető limonádémba" egy kis zöldalmát is... elfér benne...

upppsz...Majdnem elfelejtettem, de gyorsan le is írom, hogy mit és miért...

SEMMIKÉPP se feledkezzünk meg a kis borunk szülinapi ajándékáról... a kis buborékokról... hát az olyan volt, mint a mesében... HOL VOLT, HOL NEM VOLT! Ahogy jött, úgy ment... kis tüzijátékként pukkant a tortám tetején... aztán, ahogy elfogyott a "nafta", úgy el is tűnt... pedig szívesen élveztem volna még... sjanos inkább döglött csillagszóróként viselkedik pár perccel a pohárbaöntés után... de igazából... nálam ilyen a rosé élmény...

Jött, látott, és ment... úgy gyorsan... mint a vidéki rokonok...

Nem volt ez rossz bor... sőt jó bornak mondom... jól meg is ünnepeltem vele a 20 percen belül közelgő születésnapomat!

Ágyő 31... Mostantól 32 vagyok. Nincs mit tenni...

Egészségetekre! 

Valahogy gyerekkorom óta ezt csinálom... a komédiát...

Komédiáztam én már az oviban is, amikor kétszer megszöktem... először hazáig szöktem...azért, mert nem tetszett a ruha, amit anyám rámadott...fodros volt...hát én mondtam neki reggel, hogy ebben én aztán nem maradok... nem hitte el... hát én eljöttem haza...és útközben szét is téptem magamon... biztos, ami biztos...

Másodszor... hát nem ízlett az ebéd... paradicsomos kápszta volt... ennyi... akkor már elkaptak az első útkereszteződésben... jól kikaptam...

Aztán otthon volt csak az igazi komédia... Anyu megkérdezte tőlem a szobában, hogy:

-Miért szöksz meg állandóan? Most már mindig ezt fogod csinálni? Nagyon megijedtünk megint, miért csinálod ezt????

Hátőőőőő... én azt válaszoltam rá:

-Véletlen volt.... 

...

Hagyok időt...

Véletlen volt, érted? Hát anyu sem értette... de még röhögni sem tudott rajta... ő tényleg meg volt róla győződve, hogy mostantól mindig el fogok szökni... többet nem tettem... mert többet nem adott rám fodros ruhákat...

Az iskolában is folyton komédiázni tanultam...főleg a középiskolában... tanulás helyett... amíg a Művészeti Szakközépiskolában minden normális gyerek a hangszereivel meg a gyakorlással volt elfoglalva, hogy sikeres zenész legyen, addig én... hát én a kötelező zongora órát szerettem csak... mert ott a Krisztával ( Kriszta A TANÁR... akkoriban még lehetett tegeződni egy-egy tanárral...minden tisztelet mellett...) lehetett komédiázni... és az volt a durva, hogy még jól zongorázni is megtanultam közben... Szóval, amíg mindenki az iskolában tanult, addig a Hoffer Zsuzsi a Krisztán lógott, meg beiratkozott egy színjátszó-iskolába...komédiázni...

Aztán jött az érettségi... hát ott talán csak ez mentett meg... a komédia... nem tojtam be, de azért kihullott a könnyem szégyenemben...Voltak nálam rosszabb tanulók is az osztályban... de valahogy mégis én voltam ez EGYETLEN, aki abban az évben póttételt húzott...történelemből...

Ráadásul, póttételként két választásom volt: VAGY beszélek a Rákóczi-szabadságharcról, VAGY Zrínyi Miklósról és Szigetvár ostromáról... jelzem, hogy SZIGETVÁRI vagyok! Szerinted mit választottam? Hát nem a zrínyit... komédiáztam... aztán a Rákócziról is csak annyit tudtam elmondani, hogy "bajban volt, mert nem volt a hadseregnek utánpótlása"... ennyit... meg az évszámot...meg komédiáztam... tudod, mi mentett meg? KANT erkölcstana... az volt a "B"-tétel... azt valamiért tudtam... az valahogy érdekes volt... kb. semmi köze nem is volt a történelemhez... mégis benne volt a tételsorban... én meg azt pont megtanultam...

Aztán az egyetem... hát, mondjuk úgy, hogy tisztességből megcsináltam, nem is rosszul, de nem élveztem annyira... vagyis MINDENT élveztem, ami nem tanulás volt... imádtam a büfében lógni, vagy kocsmázni, vagy diszkóba menni stb... az egyetlen, amit a tanulásban szerettem: a kórus volt... na azt imádtam... Dr. Kamp Salamon a legjobb ebben a szakmában, számomra ez vitathatatlan... Büszke vagyok, hogy nála tanulhattam...komédiázni.

KULTUR-ZSUZSI

Így hívtak, amikor elkezdtem dolgozni a Művészeti Szakközépiskolában... igen, pontosan ott, ahol majdnem megbuktam az érettségin... Először kulturális nevelőtanár voltam... én szerveztem a kisebb-nagyobb iskolai rendezvényeket (ballagás, szalagavató, koncertek, versenyek, stb...), háziasszonya voltam a nagyobb rendezvényeknek, aztán valahogy felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha átnyergelnék az iskola Tánctagozatára... zongorakorrepetítorként... balett- és néptáncórákon zongoráztam... hát, nem mondom, hogy testhezálló volt az elején, de valahogy azt is megcsináltam... eszméletlen élmény volt a saját kis komédiás életemet zenében kifejezni, és improvizálni... nem én voltam a legjobb, de a legjobbaktól tanultam... 

Mellette még dolgoztam itt-ott... tanítottam szakmunkásokat zenére, magántanulókat musicalt- és könnyűzenét énekelni, közben felléptem itt-ott a kis komédiás műsorommal, és jártam felsőfokú angol nyelvtanfolyamra is...

Volt dolgom, nem mondom... élveztem is...

Aztán felmondtam... és eljöttem ki dolgozni... ahol ismét a létra alján kezdtem el komédiázni...

NEM DEROGÁLT.

Sokan nem is értették az elején, miét megyek ki... jó munkám van, sok munkám is van, élvezem is...

Hát én meg úgy voltam vele, hogy ha most nem próbálom ki, akkor sosem fogom...

Nem derogált eltenni a múltamat egy kis zsebbe, a mellényembe, a szívem fölé... útravalónak...és elkezdeni szobát takarítani... 

Annyi mindent tanultam emberekről, munkáról, küzdésről, sikerről és magamról, hogy talán másnak egy egész életben jut ennyi... Így lettem olyan, amilyen most vagyok...

És ehhez az kellett, hogy valahol távol az otthontól kipucoljak pár vécét, végigmossak pár folyosót és bejáratot, hogy valahol távol én legyek az UTOLSÓ... sosem voltam utolsó... sehol... de rájöttem, hogy utolsónak lenni tök jó... Egyszer... 

CSAK AKKOR LÁTOD TELJES EGÉSZÉBEN, HOGY MI VAN ELŐTTED, HA UTOLSÓ VAGY... 

Utolsónak lenni azért jó, mert MINDENT láthatsz... és mindent végigjárhatsz... jó vastag talpú cipő kell, az igaz... 

Ma már mindenki első akar lenni... rögtön elsők akarnak lenni... rögtön híresek, rögtön sikeresek, rögtön gazdagok!! Annyira kár... mert sokakat fel is tesznek az első helyre... csak úgy odarakják őket a hegy tetejére... a szikla élére... aztán a legtöbbjüket elfogja a tériszony, mert hirtelen éri őket a magasság és a nyomás... és lezuhannak...szegények össze is törik magukat...

Ha megmászod azt a nyomorult hegyet, biztos nem lesz tériszonyod, és legalább élvezheted a kilátást útközben és a csúcson is... nem jobb?

Aztán, ha a csúcson vagy és nem szédülsz, előveheted az uzsonnádat, amit a mellényed zsebébe raktál... a szíved fölé...és miközben majszolgatod, közben nézegetheted a szomszédban lévő csúcsokat... hátha egyszer azt is megmászod...

Jó napot! 

 Nagy a szám, és már nem félek használni...

Visszanézegettem az elmúlt pár év képeit, és rájöttem, hogy valahogy tudat alatt már fotóztam a szőlőtőkéket... tetszettek már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ez komolyabban érdekelni fog... valami már mozgatta az agyamat...

Kaltern, 2014.

Badacsony, 2015.

Hogy mi ebben az érdekes? Igazából semmi extra, mindössze az, hogy a tudatalattinak tényleg teremtő ereje lehet...

Ismét nem fogok teóriákat gyártani, vagy megpróbálni meggyőzni arról, hogy figyelj a belső megérzésekre, meg hallgass a jelekre, vagy ilyenek... azt olyan sokan megteszik... én csak elmesélem, hogy velem mi történik...

A stresszről és nyavalyákról

Híresen rosszul kezelem a stresszhelyzeteket... pánikolós típus vagyok, ájulás-közeli álllapotba tudok kerülni egy-egy szituációtól, úgy, hogy ezt soha senki nem látja, tapasztalja...vicces ez, mert kiskorom óta színpadon álltam... állandóan kiálltam... énekeltem ( azoknak, akik nem ismernek még)... az elég stresszes... kiállni egy közönség elé, és teljesíteni... szóval énekeltem, az volt a hobbim... anyukám álma volt, hogy híres énekesnő legyek, de én nem akartam az lenni, mert nem szerettem volna ezt hivatásszerűen csinálni... Aztán azért később is csak színpadon álltam... Magabiztosan... az ájulás határán... :) Én visszahúzódó típus vagyok... Nem szeretem a konfliktusokat, nem szeretem a tömeget, nem szeretem, ha parancsolgatnak, vagy nekem kell parancsolgatnom... Hát PONT jó munkát választottam főpincérként, ugye?... hát igen... ott aztán van minden... tömeg is, konfliktusok is, ordibáló vendég, síró-éhes-fáradt gyerek, fáradt és ingerült munkatársak... nem bírom én ezt... pedig nekem való ez is... mert miközben ilyen konformista vagyok, ez a tulajdonságom valahogy mindig ellentétben állt azzal, hogy nagy a szám és mégicsak szeretek én a mindenség középpontjában lenni...

és amúgy úgy beszélek, mint a kocsis...nagyon mocskos szám van...sokan nem is hinnék...

(de erről majd máskor)

Szóval nagy a szám, de nem mertem kinyitni... ebből kifolyólag állandó nyomás alatt voltam... lett is bennem egy jó adag megfelelési kényszer... amivel szépen megbetegítettem saját magam... Minden egyes szezon végén, amikor hazajöttem, az első 2 hétben MINDIG beteg voltam... általában hasmenéses-megfázásos vírusok gyötörtek... amit persze azzal magyaráztam, hogy "most jön ki a stressz"... Tulajdonképpen így is volt... 

Ételallergiáim lettek, pszichés gondok gyötörtek, álmatlanság, kedvetlenség, depresszió... hát nem jól van ez így...

És akkor jött a Marci (mint mindig) és azt mondta: Az a baj, hogy NEM SZAROD LE ELÉGGÉ!!

Hát tényleg nem... és próbáltam neki sokáig elmagyarázni, hogy azért nem szarom le, mert nem tudok leszarni semmit... egyszerűen nem megy... aztán erről sokat beszélgettünk... és most a nyáron kezdtem kinyitni a számat... tojtam bele... de nem a munkámba!! Azt nem tudnám megtenni soha... hanem a saját hülyeségeimbe!! Szarok rá, én nem fogok a saját stresszembe belefulladni, amit csak magamnak gyártok... mivel a világon mindent megteszek azért, hogy jól végezzem a munkámat, ezért nyilván nem is piszkál senki semmiért... szóval szarok rá...

Zavarom saját magamat...

Erre jöttem rá az elmúlt időszakban...Saját magamat zavarom, akadályozom... Saját magamnak csinálom a feszkót, tök feleslegesen... és ebbe tényleg bele tudtam betegedni... akár viccesnek is tűnhet így leírva... pedig a tünetek nem azok... mégis, egy kis iróniával még magam is tudok rajta nevetni... próbálok kilépni ebból az ördögi körből, és nagy szerencsém van, mert van mellettem valaki, aki állandóan figyelmeztet, ha túlzásba viszem az önsanyargatást...

Nehéz munka ez, de már elértem annyit, hogy idén nyáron végigcsináltam egy szezont anélkül, hogy akár EGY könnycseppet is áldoztam volna a saját mártírságom romba dőlt oltárán...

És most nem lettem a szabadságom alatt beteg...!!!!!!(mondjuk ennek van még egy oka, de erről legközelebb...) 

Az a tervem, hogy idén még jobb legyek!

Hogy jön ide a bor? Meg a szőlőtőkék? Hát úgy, hogy meggyőződésem, hogy végig ott volt az orrom előtt a megoldás... (különben is, igyál egy bort, attól megnyugszol...) és benne is volt a tudatalattimban... éppenhogycsak nem szúrta ki a szememet... Azóta inkább iszom egy bort, ha úgy van... meg tanulok róla, mert érdekel... és célom lett vele...

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye..."

Ugye?

Mióta "úszni tanulok", megszerettem a vizet is... ez itt az én tengerem:

Apám mindig mondta:

"Mindegy, mit dolgozol, Lányom, de félmunkát sose végezz..."

Dolgozom... mit jelent ez? Mutatom.

Munka = "egy célra irányuló erőfeszítés, értékteremtő emberi tevékenység" (Értelmező Szótár)

Munka = "szláv eredetű szó, eredeti jelentése: kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés" (wikipédia)

Érdekes, ugye?

Szerintem különben a munkát tanítani kéne, ezt pedig ki-ki értelmezze úgy, ahogy akarja...

Én nem fogok bölcseleteket tartani arról, hogy hogyan dolgozz, meg mi az igazi munka, stb... azt megteszik mások... motivációs előadást sem tartok arról, hogy ha úgy dolgozol, ahogy én, akkor ide meg oda fogsz eljutni...

Csak el szeretném mesélni, hogy én mit csinálok...

Lehúzom a cipőmet... próbáld fel, és mondd el utána, hogy kényelmes-e... (nekem nem töri a lábamat, jól betörtem már a hegyen...)

Mindig dolgozom... akkor is, amikor azt hiszed, hogy nem dolgozom... nem szégyellem azt a munkát (időt), amit a saját fejlődésemre fordítok... 

A munka nem szégyen... 

Tudod, hogyan lettem szobalány?

Hát a munkakeresést már leírtam egy előző posztban...azt sem szégyellem...Hangsúlyozom, ez csak egy szobalány munka volt... én mégsem akartam úgy szobalány lenni, hogy nem tudok takarítani..most nevetsz, mi? Takarítani bárki tud... mindenki ezt hiszi, amíg ki nem mész, és el nem kezdenek veled üvölteni, hogy milyen koszos munkát végzel... szóval, én úgy mentem ki szobalánynak, hogy nem szégyelltem előtte elmenni a Gyöngyihez, akinek rendezvényszervező vállalkozása volt, és volt egy frankó vasalógépe...olyan kisipari-szerű... és kipróbáltam, hogy hogyan kell vasalni...megköszöntem szépen, és utána pár nap múlva kimentem dolgozni az első külföldi munkahelyemre... örültek is, hogy tudok vasalni... de ordítottak is velem, hogy miért nem takarítok szépen... ordítottak... velem is...mint mindenkivel...hiába... nem tanultam rá eleget... hát utána megtanultam... aztán már nem ordítottak velem... meg is szerettem a munkám... csak fájt a derekam 4 szezon után... nagyon... ezért inkább elmentem pincérnek... (meg azért is, mert hiú vagyok, és szerettem volna a melegítő helyett szép ingben meg vasalt naciban, meg szoknyában dolgozni...)

Tudod, hogy lettem pincér?

Háhh, ez jó sztori... Elmentem szobalány-állásinterjúra a hegyre, ahol most is dolgozom... aztán felvett a főnök (jól jegyezd meg őt)... aztán még utána megkérdeztem, hogy van-e rá lehetőség, hogy a szabadidőmben lemenjek az étterembe, és segítsek a pincéreknek... hogy megnézzem, hogyan kell felszolgálni... hát... meglepődött... kérdezte, hogy miért akarom ezt... a szabadidőmben...mondtam neki, hogy azért, mert nem szeretnék tovább szobalány lenni... hát, akkor azt mondta, hogy felvesz pincérnek... majd ő betanít...értelmes vagyok, ő látja rajtam, hogy én jó pincér leszek, majd ő megtanít mindent...Hát hazajöttem  a 2 szezon között és gondoltam magamban: jójó, megtanítja, de mégsem úgy van az... nem szégyelltem, és elmentem az összes baráthoz, aki tudott felszolgálni, és megkérdeztem őket, hogy mit kell csinálni... Ákos megtanított tányért vinni, meg borosüveget nyitni, Gréta felkészített lelkileg, Eszti meg megtanított a legfontosabb olasz kifejezésekre... (mert itt ugye már olaszul is illene beszélni, nem csak németül...)

Aztán kimentem a hegyre 2014 telén... aztán hálátlannak tűnik, de felmondtam a főnökömnél 1 hét után... mert nem éreztem ott jól magam... inkább ott akartam dolgozni, ahol a Marci van (3 házzal arrébb)... Felvettek oda is... 1 hét pincérgyakorlattal... itt dolgozom azóta is...a Marcival... nem szégyelltem, váltottam megint... 2012 decembere óta az volt a 6. munkahelyem...

Hogyan lettem főpincér?

Hát minden szezonban próbáltam kicsit többet tanulni... magam miatt... és minden szezonban jobban csináltam a munkámat... magam miatt... nem volt célom főpincérnek lenni... felajánlották, gondolkoztam, elfogadtam... 

És nem szégyelltem tavaly télen, az első főpincéres szezonomat végigbőgni... igen...bőgtem... állandóan ott voltam az irodában a főnökömnél, és sírtam... hogy ez nekem nem megy... aztán rájöttem, hogy nem is velem van a baj... háháhhháááá.. hát idiótákkal dolgozok!!!... igazából átjáróház volt a szezon.. minden második héten jött egy pincér, akit pár nap után vagy én, vagy a főnököm rúgott ki... seggfejek voltak... olyan is van néha... hát nem szégyelltem, felhívtam a barátokat, és aki tudott, jött nekem segíteni...

Klau, Gréta, Magdika, EZER HÁLA NEKTEK!

Marci meg hol a szobában vígasztalt, hol a poharakat mosogatta, vagy sört csapolt, mikor elúsztunk, de volt olyan is, hogy beállítottam az étterembejáratba, hogy ültesse le a vendégeket, mert nincs kapacitásom... ő egy igazi hős... mindenkinek kell, hogy legyen ilyen hőse...

Szóval nem szégyellem, meg kellett tanulni ezt a munkát is... 

Azt sem szégyelltem, hogy a seggfejeknek még csak azt sem tudtam elmondani, hogy SEGGFEJ VAGY!... mivel olaszok voltak... én meg nem tudtam olaszul, főpincér létemre... 2016. decemberében... hát, újévre megtanultam úgy olaszul, CSAKAZÉRTIS, hogy tartottam egy félórás eligazítást, OLASZUL, és a végén elküldtem őket a francba, és megmondtam nekik, hogy arra van az ajtó, el lehet menni, ha nem tetszik a rendszer...OLASZUL... nem szégyelltem, megtanultam...

És tudod mi a legnagyobb büszkeségem főpincérként?

Hogy az előző főnököm (akinél 1 hét után felmondtam, és aki nélkül talán ma nem lennék főpincér) idén nyáron hozzám küldte a 16 éves lányát gyakornoknak...2 hónapra... és én írhattam meg az iskolai értékelését... és ő meg ezt írta nekem a 2 hónap után... csak egy részlet...

Nincsenek rá szavak...

Hogyan leszek borszakértő?

Ezt sem szégyellem... nem értettem hozzá... csak mondták a hozzáértők, hogy jó érzékem van hozzá... engem meg érdekel nagyon... úgyhogy mielőtt elmentem az iskolába, hogy elinduljak a nagy WSET - létrán, fogtam magam, és elmentem a közeli szőlőhegyen Andreashoz, aki borász, és megkértem, mutassa meg nekem a borászatát, és mesélje el nekem, hogy hogyan készül a bor... mert nem tudtam... de akartam tudni az egészet az elejétől... Ő meg rendes volt..kivitt az udvarra, és megmutatta, elmesélte, hogy hol jön be a traktor a szőlővel egészen odáig, hogy hogyan kerül címke a borosüvegre... baromi érdekes volt... aztán elmentem a tanfolyamra és az is érdekes volt... levizsgáztam...aztán most megcsináltam a következő tanfolyamot, s közben a nyáron már pincelátogatást is csináltam a szállodában, ahol dolgozom... és meséltem a vendégeknek a borokról... borszakértő is volt már köztük... és megkérdeztem tőle, hogy beszélek-e hülyeségeket... mert nem szégyellem... én megkérdezem... mert meg akarom tanulni... nem szégyen a munka...

És tudod, mit akarok csinálni, ha borszakértő leszek? Áhhh.... azt nem mondom meg... :)

Írom ezt a blogot is... tudod-e, hogy miért? Útravalóért... ez az én kockám... én így forgatom... nem szégyellem...

Ezt a bejegyzést ma 4 órán át írtam... azért, mert béna voltam, és kitöröltem az előzőt, ahelyett, hogy beélesítettem volna...aztán elfelejtettem, hogy mit írtam... kicsit kínlódtam rajta, de most röhögök, mert ezt is megcsináltam... hehh...nem szégyen a munka!

A sas karácsonyozik...

Hát igen... az első Karácsony külföldön... itt voltunk:

Ischgl

A sztori onnan indul, hogy ugye kimentem a Marcival ide, 2012. november 28-án...

Ezt megelőzte egy intenzív német nyelvtanulás (asszem 1 hónap)...

Mivel semmit sem tudtam németül, csak annyit, hogy ezek az osztrákok "cváncigolnak", úgy döntöttem, eladom a a szüleimtől kapott kék Suzuki Swiftet, hogy finanszírozni tudjam az órákat, és a kinti állásinterjúkat... mielőtt ráakadtam Ági nénire, a sztárnyelvtanárra, voltam Briginél is, aki szintén szuper tanár (csak nem találtunk sosem közös időpontokat, nekem meg fontos lett volna gyorsan, sokat"cváncigolni")...

Szóval, Brigivel az első óra úgy nézett ki, hogy megpróbáltuk összeszedni, hogy mit is tudok... én meg mondtam neki, hogy CVÁNCIG...asszem azt a szót is tudom, hogy JÓ... igen, azt tudom... gut... nameg akkor nekiálltam menőzni, hogy: Hoppácska!  Várj egy kicsit!! Fokozni is tudom! Gút, Besszer, Gösszer!!! 

Hát, szegény Brigi nem tudta eldönteni, hogy ki merjen-e nevetni, vagy sem... azért asszem elnevette magát, és közölte, hogy nem úgy van az...

Mondom neki: Hát az kizárt, akkor reklámban sem jól mondják.. Gondoltam, megpróbálom meggyőzni a diplomás némettanárt, hogy jó az úgy, ő tudja rosszul...magabiztos vagyok! El kezdtem ecsetelni, hogy:  A sört azért hívják Gösszer-nek (direkt így írom, mert senki sem fizeti a reklámot), mert az a legjobb!! Biztos marketingileg így találták ki...jó...jobb... legjobb... Gösszer... hát nem érted? Hát de, ő érti... de ez akkor sem úgy van... 

Egy világ dőlt össze bennem... 

Évekig meg voltam róla győződve, hogy a Gösszer németül annyit jelent: a legjobb... erre jön a Brigi és a szemembe mondja kegyetlenül, hogy : AM BESTEN... 

MIVAAAN?? Na ne hülyíts...ez tök hülyén hangzik... a Gösszer sokkal jobb... 

Na hát itt beláttam, hogy nincs mit szépíteni, én nem tudok németül...

Aztán, ahogy már korábban leírtam, megtanultam valamennyire és kimentünk...

Hát ott ismét kisebb nyelvi akadályokba ütköztem... az egyetlen szobalány a szállodában (rajtam kívül persze), BOLGÁR... kb. annyit tudott németül, mint én...ő undok volt az elején...nagyon...a férje viszont nem... ő a konyhán dolgozott és ő annyit tudott mondani NÉMETÜL, hogy (na ezt a németet figyeld):

RAMBACAMBA, MÁNDZSIMÁNDZSI UND DANN PUKK IN BETT (ez annyit jelentett, hogy szexeljünk, kajázzunk, aztán dőljünk be az ágyba...gyakorlatilag minden fontos információt tartalmaz)

... 2 hétbe telt, mire egyáltalán fogalmam lett arról, hogy mit akar mondani a bolgár asszony... ugyanis vagy egyáltalán nem beszélt, csak mutogatott, vagy mindenáron bolgárul beszélt hozzám... de a legjobb az volt, hogy náluk valamiért a NEM-et fejbiccentéssel, az IGEN-t pedig fejrázással fejezik ki... magyarul pont fordítva, ahgy mi csináljuk... így késtem el az ebédről kétszer is... megkérdeztem tőle, hogy megyünk-e enni, erre rázta a fejét, majd szó nélkül otthagyott... hát jó... éhes vagyok, de nem baj, akkor várok... 20 perc múlva jött értem talán Marci, hogy már mindenki evett, én miért nem jövök...

Ugyanígy félreértettük egymást, amikor megkérdeztem egy szoba ajtajánál, hogy ezt már kitakarította-e... Bólintott... hát én meg továbbmentem... Este csörgött a szobánkban a vonalas telefon, és a főnökasszonyom égtelen kiáltások közepette kérdezte, hogy: A 105-ös szoba miért nincs kitakarítva, az új vendég megérkezett, és bement a szobába, ami totál dzsuvás volt!!!... hát elnézést kértem, amennyire németül ezt el tudtam mondani, majd rohantunk kitakarítani, és közben még a bolgár kolláganőm is üvöltött velem, hogy miért nem takarítottam ki.... hát mondom: azért, mert bólintottál, hogy kész van... na, a kirúgás szélén állva valahogy megbeszéltem vele a jelzéskülönbségeket, és egy jó vodka mellett a bepisilés határára kerültünk, annyira röhögtünk azon, hogy jó lenne ez, meg minden, szorgalmas is vagyok, jól kijönnénk... dehát egyáltalán nem értjük egymást... aztán lehúztunk még egy vodkát, és megbeszéltük, hogy inkább nem beszélgetünk... csak röhögünk... aztán így röhögcsétünk végig 3 hónapot (40-es nő volt, de meggyötörte az élet, 60-nak nézett ki)...

Közben volt egy Karácsony... na, ide azért ilyen sokára érkeztem meg, mert a sas is tesz egy kört, mielőtt leszáll... majd a végén kapcsold össze, az lesz az útravalód mára...

Karácsonyra vittem ki egy ilyen kis műanyag karácsonyfát... asszem anyuéktól kaptuk... hát volt mellette elektromos mécses is... jó giccses, nem baj... első Karácsony a család nélkül... szar ez így is, meg úgy is...a hiányukat némi giccsel pótolni igyekezvén, raktam még rá egy kis díszt is... jó lesz az... jaj de szép, nézz oda...

És mikor ezt így elkészítettem, bevillant anyám, meg apám...meg a gyerekkori emlékek... és A MONDAT! 

Az ajándékot mindig a fa ALÁ kell tenni!!

Arohadtéletbe... nem tehetem mellé... az nem lesz jó... az ajándékot MINDIG a fa alá kell tenni!!! Minidg a fa ALÁ!!!

Odatettem... csakazértis...

A fa alá... A BORT!!! (csak jelzem)

Röhögtünk rajta, meg egy kicsit talán meg is hatódtunk tőle...

A bólógatós bolgárokkal ittuk a vodkát, a viszkit meg a bort és a pálinkát... és röhögtünk velük is...

Azon, hogy milyen jól megértjük egymást...

Szeretet volt és béke... Karácsonykor volt... 2012. Karácsonyán.

A Sas kockázik...

A Rubik-kockát még sosem sikerült kiraknom... már tudom, hogy azért, mert nekem nem is kell... jó az úgy, ahogy van... szépen, színesen... összevissza... látszólag nincs is benne logika, gyakorlatlan kéz és elme nem is látja az összefüggéseket, hogy hogyan lesz belőle egység... én is ilyennek tűnök...

Annyi, hogy én nem is akarom kirakni, mert nekem forgatni jó... nézni a színeket, ahogy fordítok rajta, és két szín összeér, aztán forgatom mégegyszer és szétmegy az egység, aztán kirakok egy oldalt, de a másik oldalon minden összevissza van... olyan jó ez így... annyi lehetőséget rejt...

Több, mint 43 KVINTILLIÓ lehetséges kombinációt rejt a 3x3-as kocka... (ezt most olvastam)... na erről beszélek... 

Szóval, nem akarom én kirakni, aztán megállni és nézni...

én forgatom... 

Nem fogok én itt belemenni az élet nagy igazságaiba, azt olyan sokan megteszik...csak el szeretném mesélni Neked, hogy miért jó forgatni azt a nyavalyást...

Már írtam arról, hogy Csakazértis.

Csakazértis-ből születnek az ötleteim és annak megvalósításai. Mindig.

Miért nem csakazértSEM?

A Csakazértis-t én pozitív tulajdonságokkal ruháztam fel... úgy hívom: céltudatosság, bátorság, hit, sikeresség, szenvedély, alázat, kitartás, szorgalom, stb...

A Csakazértsem számomra egyet jelent kb. mindennel, ami negatív... ezek olyanok, mint a: dac, rosszindulat, harag....húúú...nehéz többet sorolni, mert nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal...

Van azonban valami, ami szerintem valahol a határon mozog, viszont engem meghatároz... ez pedig a makacsság...

Mindkét szülőmre nagyon hasonlítok... minden szempontból... de a makacsságot édesapámtól tanultam... Ez nyilván különböző élethelyzetekben és életkorban ide-oda billegett ezen a mérlegen, de mióta benőtt a fejem lágya, próbálom kizárólag a pozitív oldalát megfogni (azt pedig anyukámtól tanultam), és ebből a jellemvonásomból minél többet kihozni... 

Így hát összeszedtem a makacsságomat, az összes rám ruházott különféle makacsságomat, aztán csináltam belőle egy kockát... egy jó színeset...

Ezt a kockát hívom ma úgy, hogy: Csakazértis

Ez a kocka ott van a fejemben és segít... azzal segít, hogy nincs kirakva...

Van úgy, hogy szorgalomra és türelemre van szükségem, hát odaforgatom...ha bátorság kell és okos döntéseket kell meghoznom, akkor megkeresem azt az oldalát... van, hogy megnézem, hogyan lehet összeforgatni a tanulást a tudással és a szorgalommal, és mivel nincs messze tőle a siker sem, ezért arrafelé próbálom forgatni...

Felmerül a kérdés, hogy mi lenne, ha kiraknám? 

Háhhháááá.... hát akkor biztos tökéletes lennék... :)

de elrontanám a játékomat... 

Mutatom, hogy hogy játszok...

Elmentem egy országból, amit szeretek, és szeretnek engem is, relativ sikeres is voltam...szépen állta a kocka egyik oldala... de egy másik színesebb volt...elmentem tehát egy olyan országba, ahol nem ismerek senkit, de legalább a nyelvet sem beszélem... forgattam a kockát... csakazértis...

Ez lett belőle...

Megtanultam a nyelvet, és megszereztem egy nyelvvizsgát, meg megtanultam még egy nyelvet mellé... így ma már három idegen nyelven beszélek (1 helyett)...

Tanár voltam itthon... szobalány lettem odakint... ezt úgy értékeltem, mint tanulási folyamatot...odaforgattam a kockát...csakazértis.

4 különböző helyen voltam, mire a kocka összes oldalát végignéztem szobalányként...aztán mikor eleget tanultam belőle, forgattam rajta egyet és elkezdtem tányért hordani egy szállodában... 1 hétig... aztán forgattam rajta egyet... így oda kerültem, ahol most dolgozom... figyeltem, hogyan áll a kockám... láttam a másik oldalon egy színt, ami illett a tányérhordáshoz..odaforgattam... báros lettem a következő szezonban... micsoda színek... aztán hozzágörgettem megint egyet, így később lett egy saját részem az étteremben, ahol már én mondtam meg a többieknek, hogy hogyan hordják az én oldalamra a tányért... csakazértis...

és csak forgattam, forgattam... mígnem megtörtént ez: 

Főpincér lettem.

Aztán valahogy elkezdtek érdekelni a borok... azóta kerestem egy olyat kombinációt a kockán, amin van bor is... az első nemzetközi vizsgámat már tavasszal letettem (jövő héten jön a következő!) ...azután forgattam a kockám, és összekapcsoltam az előző színekkel...egy kicsit... aztán ez lett belőle... csakazértis.

...de ha már itt vagyok, az is érdekelt, hogyan megy ez az étteremvezetés, meg a bárvezetés...úgy szárazon...hivatalosan... szóval megcsináltam gyorsan egy barmanager tanfolyamot is... jövő héten ott is vizsga lesz... :)

Hát így forgatom a kockát...

a Csakazértis-t...

Nyilván nem olyan lennék, amilyen vagyok, és nem tenném, amit teszek, ha nem találnék folyamatosan támogató közegre a családom, a vőlegényem, vagy a barátaim személyében, ezt mindenképpen hozzá kell tennem...

Sok a tervem... Mindig is sok volt... Most éppen az egyik az, hogy minden alkalommal, amikor ide írok, adok egy kis útravalót...

Nem tanulságot... útravalót... mint a tízórait, amit anyu készített, mikor kicsi voltál... én megcsinálom, becsomagolom, te pedig fogd meg, vidd el magaddal, és vedd elő, amikor kell.

Ha akarod, elcserélheted...

Ha nem kell, kidobhatod! Nyugi, anyu nem tudja meg! (lmax. éhes maradsz)

Sokáig gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám bevezetni ezt a kis szösszenetet, de arra jutottam, hogy nem köntörfalazok:

A pali BESZART a lakás ajtajában... 

Miközben ezt írom, még mindig elfog a röhögés... asszem, nem is bírom ki könnyek nélkül...

Szóval a történet ott kezdődik, hogy a 2013/14-es téliszezont sikerült Dél-Tirol (szerintem) legrosszabb szállodájában kifogni.

Drága vőlegényemmel (hívjuk Marcinak... mert úgy hívják) és kedves régi barátjával (a blog kedvéért nevezzük Ákosnak, akit amúgy szintén így hívnak... micsoda véletlen)  éltük át/túl ezt a remek 3-4 hónapot.

Mielőtt belekezdek úgy rendesen, el kell mondanom, hogy a mai bejegyzésben található személyek természetesen valóságosak, a fent említett beceneveket pedig Ákos szellemi termékének nyilvánítjuk. A történetet a teljesség igénye nélkül közlöm, mert, ha minden részletet leírnék, itt ülnék Karácsonyig...

Szóval, Marcival a szezon előtt interjún vettünk részt Antholzban, ezen a gyönyörű helyen, házmester és szobalány állások miatt...

A hely csodás, a szálloda előtt egy gyönyörű Jaguár csillogva vigyorog ránk...belépünk, a főnökjelölt szép szürke öltönyben, világoskék ingben és nyakkendőben vár minket. Elmeséli, hogyan működnek itt a dolgok, mindent nagyon precízen, mik az elvárások, fizetés, munkarend, szállás, stb... Tátott szájjal hallgattuk, majd próbáltuk meggyőzni, miért is mi lenneénk az ideális munkatársak...Azt gondoltuk, hogy NA! Ez igen... ha ő felvesz minket, itt tuti aranybánya lesz, jó élet, jó munka, jó főnök, saját lakás ingyen... huuuu...

FELVETT... később kiderült, hogy keres még egy pincér-báros kollégát... óóó hát Ákosnak rögtön megmondtuk, hogy MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT itt kell dolgoznia... ez itt a csúcsok csúcsa.. őt is felvette..

Hát pár héttel később meg is érkeztünk (Ákos pár nappal utánunk jött, és együtt laktunk, mi... így hárman...

Neeeem, nem mi vagyunk a Büdös, a Szaros és a Villanyszerelő...

Várj csak.

... úgy 2 héttel szezonnyitás előtt... elfoglaltuk a kis szállásunkat, ami  a hoteltől 1 km-re volt, út széli faházikó...

Ó, de helyes...

annyi, hogy a wc-ben nem lehetett ablakot nyitni (később lesz még ennek is jelentősége) és nem volt fűtés... végülis ez igy egy faházban, decemberben, 1500 méter magasan, a hegyen nem gond... az első napokban azzal a kis elektromos melegítős ventillátorral fűtöttünk (tudod)... hát nem sok sikerrel... aztán persze minden nap megígérte a főnök, hogy megjavíttatja, de nem jött soha senki... Megérkezett Ákos!! Szerinte levegő volt a rendszerben... így hát az érkezése napján Marci segítségével úgy lelégtelenítette a radiátort, hogy kifolyt az összes víz belőle (majd még utána a szezon végéig csöpögött)... majd megállt, és azt mondta: hát.... akkor nem ez a gond... vagyis mostmár ez is... :)

Na hát elkezdtünk dolgozni, és szép lassan megismertünk mindent és mindenkit...

Menő helyen vagyunk... itt rendezik minden évben a Biatlon Világkupa egyik fordulóját... a szállodánkban világhírű csapatok (Norvégia,Svédország, USA, stb.), sztársportolók, olimpiai bajnokok szálltak meg... 

/azt viszont nem mondta senki, hogy 17 szobára ( kb. 40-50 főre) és az egész hotelre egyedül kell takarítanom, mert a kisegítő szobalány csak akkor jött, amikor kedve volt... magyarul 1 héten egyszer 4 órára...  

 A szakács (Stefan)

Jófej volt, bár nem volt túl tiszta és tehetséges sem, az elején murisnak tűnt, hogy majdnem mindig részeg..na jó... mindig részeg volt...vodkával tisztította a tányérokat tálalás előtt... közben mindig ivott is.../azt viszont senki nem mondta Marcinak, hogy egyik nap nem jön be dolgozni, mert alkoholmérgezéssel kórházba kerül, és neki kell majd egy hotelnyi világbajnokra ebédet, meg gourmet-vacsorát rittyenteni...szegény... de megcsinálta! Arról volt szó, hogy a ház körül rendet rak, és időnként elmosogat, és megeteti a privát vadasudvari állatokat (szarvasok,kecskék stb), így is volt, mígnem egyik nap a főnök épp hólapátolás közben megkérdezte tőle: Tudsz főzni?....így lett belőle hirtelen főszakács...is... ajjaj...

(ez volt Max, az alfahím)

A BÜDÖS

Hát igen elérkeztünk ide is... megtudhatjuk, ki is ő... miután én takarítottam a szobáját minden nap, a stressz miatt kb. 3 hét után tűnt fel, hogy a főnököm nem fürdik..és nem is zuhanyozik...  a fürdőszoba minden nap érintetlen volt... csak a wc volt... na azt inkább hagyuk...minden nap büdösebb és büdösebb... emlékeztek a szép öltönyre meg a kék ingre az elején? Na... hát kiderült, hogy az volt az egyetlen ruhája... minden pénzét feltehetően a Jaguárra, rumra meg kurvákra költötte...naponta kellett nála ágyneműt cserélnem a perverz éjszakai vendégei miatt... én meg még be is ágyaztam frankón... mégiscsak a főnököm...

3 hét után már tényleg húzta maga után a csikot... és hát így lett a neve: A BÜDÖS.

A Büdös is cserben hagyott ám valakit... egyik nap fogta magát és elutazott, se szó se beszéd...

Hát,ahogy én egyedül maradtam szobalány és ahogy Marci egyedül lett hirtelen főszakács meg mosogató és házmester, úgy Ákos hirtelen aznap este előlépett pincérből recepciós-szállodavezetővé... Miközben éppen megpróbált 40 fő házivendéget vacsoráztatni,rendelni és kiszolgálni, este 7 körül beléptek az új szállóvendégek... Hát, mivel más személyzet nem volt a szállodában, csak mi hárman (Marci a konyhán főzi a gurmét, én a mosókonyhán szenvedek a vasalással), szegény Ákos kénytelen volt 2 tányér és 3 rendelés között kimenni, kedvesen üdvözölni a vendégeket, hivatalosan becsekkolni, kulcsot adni és eligazítani őket...Szerintem eközben tányér helyett kihordott két infarktust lábon...

Hát így jártunk... de hol van a Szaros és a Villanyszerelő?

Hát elmondom...

A VILLANYSZERELŐ

Otmar, így hívták...sosem felejtem...ő volt a főnök jobb keze, a barátja, a bizalmasa, az egyszerű tiroli:

A VILLANYSZERELŐ... ő mindig ott volt, szebb jövőre várva, bugyuta mosollyal próbálta megfejteni az ipari vasalógép gőzproblémáit, együgyüen, de jó szándékkal mindig szerelt valamit és mindig rosszabb lett... nem értett hozzá szegény... de az egyetlen volt, aki MINDIG ott volt nekünk... ő legalább nem volt büdös... de legalább okos sem...

A SZAROS

Otmar egyik nap feljött a lakásunkhoz egy teherautóval... hozott egy ágyat, mivel már 1 hónapja egy sarokkanapén aludtunk ketten...nem tudtuk, hogy jön... ahogy azt sem, hogy kit hoz magával segítségnek.. épp szabadnapunk lehetett talán... hallottam, ahogy közelít, majd megáll a házikó mellett egy teherautó... perceken belül valaki kopog az ajtón... kinyitom...áll ott egy pali... egy öregember... 

kapaszkodj meg...

Kétségbeesett fejjel néz rám, a háta félig görnyedt, a homloka (mínusz 10 fokban a hegyen) gyöngyözik a feszültségtől, zavarban van, mégsem vörös, hanem zöldes színű az arca, lábai összeszorítva...alig nyitom az ajtót, máris befelé igyekszik ez a furcsa idegen...

Útját állom...

-Elnézést, ki maga? (kérdem meglepődve, közben Otmar áll a háttérben, így gondoltam mégsem valami betörő a hegyen)

-Elnézést, kisasszony, bemehetek?

-Be, de mi a baj? Miért néz rám így? Miért jöttek ide Otmarral?

-Hhhhhhoztunk ágyat, de be kell mennem... gyorsan...!!!!

Már fut is befelé, és eközben rotyogtatja is a motyót befele a gatyába... hallod, érzed, és nem hiszed el...

Beszart a manus... nincs mit szépíteni... segélykérően belenézett a szemembe és közben összecsinálta magát...

Szegény öreg... kijött a mellékből 10 perc múlva... a feje már vörös a szégyentől...de még tartja magát, és büszkén, a történteket leplezve, kissé kritikusan közli kifelé menet, hogy:

-Kisasszony, a wc-ben nem nyílik az ablak...!

-Tudom, már rég nem, de most én mit csináljak vele?

-MOST semmit!!! Sőt... szerintem be se menjen... most ne.

A Szaros...

mint később kiderült, a főnökünk üzlettársa volt...

Így lettek ők hárman.. a Büdös, a Szaros és a Villanyszerelő... és olyan szép volt ez így... amikor ők hárman mindig együtt ültek a hotel éttermében...beszélgettek... olyanok voltak, mint a 3 muskétás...ja nem...a 3 majom azon a bizonyos képen...csak ők nem a fülüket, a szájukat és a szemüket fognák be, hanem... hát ezt meghagyom a ti képzelőerőtöknek.

Antholzban történt...2013 telén... szar volt a szezon... szó szerint...