Nagy a szám, és már nem félek használni...
Visszanézegettem az elmúlt pár év képeit, és rájöttem, hogy valahogy tudat alatt már fotóztam a szőlőtőkéket... tetszettek már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ez komolyabban érdekelni fog... valami már mozgatta az agyamat...
Kaltern, 2014.
Badacsony, 2015.
Hogy mi ebben az érdekes? Igazából semmi extra, mindössze az, hogy a tudatalattinak tényleg teremtő ereje lehet...
Ismét nem fogok teóriákat gyártani, vagy megpróbálni meggyőzni arról, hogy figyelj a belső megérzésekre, meg hallgass a jelekre, vagy ilyenek... azt olyan sokan megteszik... én csak elmesélem, hogy velem mi történik...
A stresszről és nyavalyákról
Híresen rosszul kezelem a stresszhelyzeteket... pánikolós típus vagyok, ájulás-közeli álllapotba tudok kerülni egy-egy szituációtól, úgy, hogy ezt soha senki nem látja, tapasztalja...vicces ez, mert kiskorom óta színpadon álltam... állandóan kiálltam... énekeltem ( azoknak, akik nem ismernek még)... az elég stresszes... kiállni egy közönség elé, és teljesíteni... szóval énekeltem, az volt a hobbim... anyukám álma volt, hogy híres énekesnő legyek, de én nem akartam az lenni, mert nem szerettem volna ezt hivatásszerűen csinálni... Aztán azért később is csak színpadon álltam... Magabiztosan... az ájulás határán... :) Én visszahúzódó típus vagyok... Nem szeretem a konfliktusokat, nem szeretem a tömeget, nem szeretem, ha parancsolgatnak, vagy nekem kell parancsolgatnom... Hát PONT jó munkát választottam főpincérként, ugye?... hát igen... ott aztán van minden... tömeg is, konfliktusok is, ordibáló vendég, síró-éhes-fáradt gyerek, fáradt és ingerült munkatársak... nem bírom én ezt... pedig nekem való ez is... mert miközben ilyen konformista vagyok, ez a tulajdonságom valahogy mindig ellentétben állt azzal, hogy nagy a szám és mégicsak szeretek én a mindenség középpontjában lenni...
és amúgy úgy beszélek, mint a kocsis...nagyon mocskos szám van...sokan nem is hinnék...
(de erről majd máskor)
Szóval nagy a szám, de nem mertem kinyitni... ebből kifolyólag állandó nyomás alatt voltam... lett is bennem egy jó adag megfelelési kényszer... amivel szépen megbetegítettem saját magam... Minden egyes szezon végén, amikor hazajöttem, az első 2 hétben MINDIG beteg voltam... általában hasmenéses-megfázásos vírusok gyötörtek... amit persze azzal magyaráztam, hogy "most jön ki a stressz"... Tulajdonképpen így is volt...
Ételallergiáim lettek, pszichés gondok gyötörtek, álmatlanság, kedvetlenség, depresszió... hát nem jól van ez így...
És akkor jött a Marci (mint mindig) és azt mondta: Az a baj, hogy NEM SZAROD LE ELÉGGÉ!!
Hát tényleg nem... és próbáltam neki sokáig elmagyarázni, hogy azért nem szarom le, mert nem tudok leszarni semmit... egyszerűen nem megy... aztán erről sokat beszélgettünk... és most a nyáron kezdtem kinyitni a számat... tojtam bele... de nem a munkámba!! Azt nem tudnám megtenni soha... hanem a saját hülyeségeimbe!! Szarok rá, én nem fogok a saját stresszembe belefulladni, amit csak magamnak gyártok... mivel a világon mindent megteszek azért, hogy jól végezzem a munkámat, ezért nyilván nem is piszkál senki semmiért... szóval szarok rá...
Zavarom saját magamat...
Erre jöttem rá az elmúlt időszakban...Saját magamat zavarom, akadályozom... Saját magamnak csinálom a feszkót, tök feleslegesen... és ebbe tényleg bele tudtam betegedni... akár viccesnek is tűnhet így leírva... pedig a tünetek nem azok... mégis, egy kis iróniával még magam is tudok rajta nevetni... próbálok kilépni ebból az ördögi körből, és nagy szerencsém van, mert van mellettem valaki, aki állandóan figyelmeztet, ha túlzásba viszem az önsanyargatást...
Nehéz munka ez, de már elértem annyit, hogy idén nyáron végigcsináltam egy szezont anélkül, hogy akár EGY könnycseppet is áldoztam volna a saját mártírságom romba dőlt oltárán...
És most nem lettem a szabadságom alatt beteg...!!!!!!(mondjuk ennek van még egy oka, de erről legközelebb...)
Az a tervem, hogy idén még jobb legyek!
Hogy jön ide a bor? Meg a szőlőtőkék? Hát úgy, hogy meggyőződésem, hogy végig ott volt az orrom előtt a megoldás... (különben is, igyál egy bort, attól megnyugszol...) és benne is volt a tudatalattimban... éppenhogycsak nem szúrta ki a szememet... Azóta inkább iszom egy bort, ha úgy van... meg tanulok róla, mert érdekel... és célom lett vele...
"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye..."
Ugye?
Mióta "úszni tanulok", megszerettem a vizet is... ez itt az én tengerem: