Ezt a bejegyzést 2018 áprilisában írtam... ezzel kezdem, hogy kicsit ismerkedjünk... egy cseppet aktualizáltam, és hogy hol tartok most, azt is beleírtam... szemérmetlenül hosszú lett, de hát eltelt két év...szóval...

A sas leszállt...

Újra megtörtént, április derekán... 6 év külföldi "kiküldetés" (én már csak így hívom) után elérkezett a pillanat...

Hazaköltöztünk Olaszországból.

Itthon vagyunk.

De hogyan tovább?

Egyet előre mondhatok: Ha nem tervezed meg az életed, és nem állsz rá a "márpedig itthon is menni fog" üzemmódra, akkor haza se gyere, mert nem leszel elégedett semmivel. Szerintem.

Előzmények

Aki olvasta az előző bejegyzéseket, az tudhatja, min- és hogyan mentünk keresztül, a többieknek csak röviden összefoglalva: 6 évig dolgoztunk a párommal odakint a hegyekben, hogy vehessünk egy házat a Balcsi partjánál, kis kerttel, nagy tisztességgel. Én szobalányból főpincér lettem az évek alatt, meg megtanultam pár idegen nyelvet, amikből vizsgát is tettem... a párom hasonló nyelvtudással gyarapodott, konyhai kisegítőből házmester, később pedig elemi része lett egy négy csillagos szállodának.

Idáig jutottunk kint, aztán hazaköltözünk, hogy itthon boldoguljunk, mert itt látjuk a jövőnket...

És most jöhet is a kommentáradat, hogy "ne pakolj ki nagyon a bőröndből, úgyis visszamész pár hónap múlva", meg "ja, ezt már olvastam, aztán mit csinálsz itt? Nincs itt semmi!", vagy a "Jó nagy hülye vagy, maradtál volna inkább a seggeden, ahol sok pénzt keresel..." stb... kezdjétek csak el... írjátok bátran... csak mire a bejegyzésem végére érek, nehogy görcsöt kapjon az ujjatok a "delete" gomb heves nyomkodása közben... 

Szóval 2018 áprilisában elköszöntünk attól a helytől, ahol az elmúlt éveinket töltöttük. Az utolsó munkahelyünkön 4 évet töltöttünk el. Tudjátok, mi lett a vége? Amikor bizonyossá vált, hogy már nem megyünk vissza a következő szezonra, és ezt a főnökséggel is közöltük, ők súlyos döntést hoztak. Számítottunk rá, de arra nem, hogy a döntésüket mi is befolyásoltuk. Eladták a szállodát. A történethez hozzá tartozik, hogy a szálloda mozgatórugói közül talán a legfontosabb személy: a recepció vezető (9 év után) felmondott... alig egy hónappal azelőtt, hogy mi is közöltük a hírt: hazaköltözünk... A főnökasszony a szálloda borospincéjében, egy délutáni privát borozgatás közepén (már recepcióvezető nélkül) ,fáradt, könnybe lábadt szemekkel rám nézett,és azt mondta:" Nem tudom tovább csinálni. Ti is elmentek. Így képtelen vagyok rá. Eladom a szállodát. Már régóta vannak rá jelentkezők. Ennyi volt. A szívem szakad meg, mert ez az életem, de nélkületek egyszerűen nem megy!"

Hát nem tudom, kinek a szíve szakadt meg jobban, és azt sem, hogy melyikünk ölelte szorosabban a másikat... Innentől kezdve az egész téli szezont egy valódi búcsúrituálé ölelte át... minden héten, munkaidőben random borozgatásokat tartottunk, kihasználtuk az együtt töltött pillanatokat, gyakorlatilag 4 hónapig búcsúzkodtunk...így a végére el is engedtük egymást...

Kemény 6 év volt...mégis annyi mindenért megért megérte...

Hitek és hitetlenek

Miközben az utolsó szezont tapostuk, én megfogadtam, hogy minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy jó életünk legyen itthon is, és bebizonyítsam minden hitetlenkedőnek, hogy nincs igazuk. Nem kell visszamennem, ha nem akarok... Igenis elérhetem, amire vágyom, ha nem csak várom a csodát, hanem teszek érte.

A "csakazértis" a mozgatórugóm... 

Hát nekiálltam... már 2017 decemberben munkát kerestem. A cél: Keszthely és környéke... találtam is párat, de egyet, ami igazán kedvemre való volt... borászat a Balatonnál, étteremvezető pozíció, frankó, európai fizetés... hát, hála a modern világnak, Skype-on keresztül megvalósult interjúk után meg is lett "A MUNKA"... 20 km-re az otthonunktól... egész ideális...háh, gondoltam magamban, micsoda szerencsém van, ez egész könnyen ment... május elsején kezdhetek is, tökéletes...ELHITTEM, MEGCSINÁLTAM...Aztán márciusban, miközben épp a szabadnapomon vásárolgattam egy nagyon csini nadrágot az új, menő munkahelyemre, a kasszánál csipogott a telefonom...kaptam egy emailt... a boltból kifelé menet elolvastam: "Sajnos koncepcióváltás miatt az étteremvezető pozíció megszűnt, nem tudjuk alkalmazni blablabla...."...hát az tök jó... beleéltem magam, megvolt, lefixálva... elúszott... csak csendben ültem a kocsiban, a hátsó ülésen az értelmetlenül vett, új, csini nacimmal...pár perc múlva Marci látta, hogy nem szólok semmit, megkérdezte: "most nagyon szomorú vagy?"... én pedig minden erőmet összeszedtem, és magabiztosan azt mondtam: "áááá neeeeem... 2 perc alatt találok másik munkát, csak bízz bennem..."... persze szomorú voltam, vagyis inkább csalódott, talán egy fél percre bele is tartoztam a hitetlenek táborába...de rögtön éreztem, hogy rossz sorban állok, és csakis azon járt az agyam, hogy biztos jó ez így... valami miatt így kellett lennie...túl könnyen ment...

Hit és akarat

Nem vagyok tagja semmilyen vallási csoportnak, ennek ellenére van hitem...

A hit vonzásában él az akarat és a meggyőződés... szerintem. Én elhiszem, hogy mindent meg tudok csinálni, ezért akarom, és teszek is érte a végsőkig kitartó meggyőződéssel. Akartam az új munkát. Sőt nem ilyen tuti melót, mint az előző volt... JOBBAT! Ha már lúd, akkor csakazértis az enyém lesz a legkövérebb... legalábbis az én udvaromban...

Szóval 5 nap alatt sikerült megtalálni a következőt... nem vettek fel... azt mondták nem engem választottak... "hát jó hülyék vagytok", gondoltam magamban, na mindegy... aztán találtam a harmadikat... tudtam, hogy az jó lesz... mert minden ami a hármas számhoz kötődik, az nekem jó...ezt majd elmesélem egy másik bejegyzésben, mert érdekes... :)

Szóval a harmadik lesz a befutó.... Május 7-én munkába álltam...

"Márpedig csakazértis, itthon is menni fog."

Így hívják a hitemet... viccesnek tűnhet, de ezt mantráztam 6 éven keresztül odakint...

Annyi ember jött haza Magyarországra, majd végül mégis visszatért külföldre.... de vannak, akik itthon is megtalálták a számításaikat... én miért tartozzak azok közé, akik visszamennek, ha tartozhatok a másik oldalhoz is?

Én jól akarok élni, én a Balatonon akarok élni. Most ezt választom magamnak. És mindent(!), de MINDENT elkövetek annak érdekében, hogy így legyen...

Az első munkalehetőség elúszása miatt is csak azért voltam csalódott meg szomorú, mert tudtam, hogy ez túl könnyen ment... nem volt benne a munkám, a befektetett energiám...nekem soha semmit nem adtak könnyen. Sokat tettem, és teszek mindenért, amim van, és ami vagyok. Szerencsére korán megtanultam a szüleimtől, hogy mindenért keményen meg kell dolgozni, hittel, kitartóan és becsülettel. 

Csakazértis.

Tehát végül a "hármaskában" étteremvezető lettem itthon egy Hévíz melletti apartman-szállodában. Élveztem. Volt benne kihívás... Nem kevés... A kollégáim kedveltek (úgy érzem)...én is kedveltem őket...Próbáltam szorgalmas lenni, hogy megbecsüljenek... jó meló volt... itthoni kezdésnek pedig kívánni sem tudnék jobbat!

Aztán végül 10 hónap után az étterem külső üzemeltetésbe került, és éreztem, hogy eljött az én időm... mennem kell... mostantól megpróbálok valami olyasmivel foglalkozni, amivel már régóta szeretnék... BOROKKAL...

Így esett, hogy az ország egyik piacvezető borkereskedésénél lettem területi képviselő Zala-, és Vas megyében. Körülbelül 2,5 éve írtam egy bejegyzésemben arról, hogy mennyit tanultam éppen a borokról, tanfolyamokra jártam stb... ééééés tessék. A vonzás törvénye működik.

Így állunk most. Aztán most, hogy ezt elmeséltem, nekiállok a mocskos valóságnak:

A "Büdös, a Szaros és a Villanyszerelő" írásomból táplálkozva megmutatom majd, hogy hogyan kell elsajátítani a z országút melletti bokorban pisilés tudományát (értékesítési képviselő lányok előnyben), hogyan szedjük fel nőiesen, elegánsan a szétkenődött kutyasz@rt, illetve bevezetlek titeket az első jóga óra kiábrándító, mégis csodás valóságába... ilyenekkel indítok...

Addig is a lényeg: Balcsi parton élünk, kis kertes házban, nagy tisztességgel.

Zs.